top25 - 2. hét

2012.09.16. 17:22 - Höri

Nem tudtam befejezni, de azért ide kirakom, elvégre a blog arra van, hogy teleszemeteljük.

Akartam csinálni egy videocastet, ha már annyi jóféle, rövid összefoglaló van a meccsekről, de nem tudtam rendesen rögzíteni a mondandómat mert zúgott a mikrofon borzalmasan.

Mit érdemes megjegyezni a 2. hétről:

- Pac-12 parádé volt. Az Oklahoma State-t az Arizona, a Nebraskát a UCLA ütötte ki a rangsorból, a Wisconsint meg az Oregon State, de ők nem kerültek be a felszabaduló helyre. Lehet ha előző héten odaér FCS-es ellenfelük a meccsre és 2-0-val állnak, most ők is ki lennének emelve.

- A legnagyobb sallert az Arkansas kapta, amely 3 TD-s előnyt adott el a Louisiana-Monroe ellen Tyler Wilson lesérülése után. Érdemes a hosszabb összefoglalót végignézni, ennyi heroikus 4. kísérlet megoldás a világon nincs, mint amit a háborúzó madarak megoldottak.

- Bekerült a listára a BYU és a Tennessee, első heti komoly ellenfelük után most kicsiket okítottak futballozni.

- Rég (?) volt ilyen, hogy csak 3 BigTen csapat neve előtt van szám (MSU, OSU, Michigan).

- Legtöbbet a K-State mozgott előre, 6 helyet miután agyonverték a Miamit. Tavaly nem volt blowoutjuk, hát tessék.

- Nagy meccset nyert a Georgia és a Florida, a két SEC debütáns parádéját rontotta el a két keleti rivális.

1. (1) Alabama Crimson Tide

Konferencia: SEC
Mérleg: 2-0
Eredmény: 35-0 vs Western Kentucky
Hősök: AJ McCarron (14/19, 219 yard, 4TD), Christion Jones (3 elkapás, 47 yard, 2TD), Kevin Norwood (3 elkapás, 92 yard, 2 TD)
Összefoglaló:

2. (2) USC Trojans

Konferencia: Pac-12
Mérleg: 2-0
Eredmény: 42-29 @ Syracuse
Hősök: Matt Barkley (23/30, 187 yard, 6 TD, INT), Silas Redd (15 futás, 107 yard), Robert Woods (1 futás, 76 yard, 10 elkapás, 93 yard, 2 TD), Marqise Lee (1 futás, 23 yard, 11 elkapás, 66 yard, 3 TD), + Dion Bailey (2 INT)
Összefoglaló

3. (3) LSU Tigers

Konferencia: SEC
Mérleg: 2-0
Eredmény: 41-3 vs Washington
Hősök: Alfred Blue (14 futás, 101 yard, TD, 2 elkapás, 19 yard), Kenny Hilliard (13 futás, 46 yard, 2 TD)
Összefoglaló

4. (4) Oregon Ducks

Konferencia: Pac-12
Mérleg: 2-0
Eredmény: 42-25 vs Fresno State
Hősök: Kenjon Barner (34 futás, 201 yard, 3TD), De'Anthony Thomas (7 futás, 102 yard, 2 TD)
Összefoglaló

5. (6) Florida State Seminoles

Konferencia: ACC
Mérleg: 2-0
Eredmény: 55-0 vs Savannah State (FCS)
Hősök: EJ Manuel (11/13, 161 yard, 3TD), James Wilder (4 futás, 20 yard, 2 TD), Kelvin Benjamin (3 elkapás, 46 yard, 2TD)
Összefoglaló

6. (5) Oklahoma Sooners

Konferencia: Big XII
Mérleg: 2-0
Eredmény: 69-13 vs Florida A&M (FCS)
Hősök: Damien Williams (10 futás, 156 yard, 4 TD), Brennan Clay (8 futás, 62 yard, 2TD), Kenny Stills (10 elkapás, 120 yard, TD)
Összefoglaló nincs, de a teljes meccs elérhető

7. (7) Georgia Bulldogs

Konferencia: SEC
Mérleg: 2-0
Eredmény: 41-20 @ Missouri
Hősök: Marlon Brown (8 elkapás, 106 yard, 2TD) + Jarvis Jones (sack, INT)
Összefoglaló

8. (9) South Carolina Gamecocks

Konferencia: SEC
Mérleg: 2-0
Eredmény: 48-10 vs East Carolina
Hősök: Dylan Thompson (21/37, 330 yard, 3 TD), Rory Anderson (4 elkapás, 90 yard, 2TD), DL Moore (2 elkapás, 45 yard, 2 TD)
Összefoglaló:

9. (10) West Virginia Mountaineers

Konferencia: Big XII
Mérleg: 1-0
Eredmény: szabadnap

10. (11) Michigan State Spartans

Konferencia: BigTen
Mérleg: 2-0
Eredmény: 41-7 @ Central Michigan
Hősök: Le'Veon Bell (18 futás, 70 yard, 2 TD), Bennie Fowler (8 elkapás, 99 yard, TD)
Összefoglaló:

11. (12) Clemson Tigers

Konferencia: ACC
Mérleg: 2-0
Eredmény: 52-27 vs Ball State
Hősök: Tajh Boyd (19/23, 229 yard, 3TD), Andre Ellington (13 futás, 41 yard, 2TD), DeAndre Hopkins (6 elkapás, 105 yard, 3TD)
Összefoglaló:

12. (14) Ohio State Buckeyes

Konferencia: BigTen
Mérleg: 2-0
Eredmény: 31-16 vs Central Florida
Hős: Braxton Miller (18/24, 155 yard, TD, INT, 27 futás, 141 yard, 3 TD)
Összefoglaló

13. (15) Virginia Tech Hokies

Konferencia: ACC
Mérleg: 2-0
Eredmény: 42-7 vs Austin Peay (FCS)
Hősök: Logan Thomas (15/23, 212 yard, 2 TD, futott TD), Michael Holmes (9 futás, 40 yard, 2TD),
Összefoglaló

14. (17) Texas Longhorns

Konferencia: Big XII
Mérleg: 2-0
Eredmény: 45-0 vs New Mexico
Hős: David Ash (16/22, 221 yard, 2TD, 4 futás, 31 yard, TD)
Összefoglaló

15. (21) Kansas State Wildcats

Konferencia: Big XII
Mérleg: 2-0
Eredmény: 52-13 vs Miami (FL)
Hősök: Collin Klein (9/11, 210 yard, TD, INT, 22 futás, 71 yard, 3TD), John Hubert (19 futás, 106 yard, TD), Daniel Sams (3 futás, 47 yard, 2TD) + Adam Davis (2 sack)
Összefoglaló

16. (20) TCU Horned Frogs

Konferencia: Big XII
Mérleg: 1-0
Eredmény: 56-0 vs Grambling (FCS)
Hősök: Casey Pachall (9/9, 201 yard, 3TD), Josh Boyce (4 elkapás, 102 yard, 2TD), BJ Catalon (13 futás, 63 yard, 4 elkapás, 57 yard)
Összefoglaló: nincs

17. (19) Michigan Wolverines

Konferencia: BigTen
Mérleg: 1-1
Eredmény: 31-25 vs Air Force
Hősök: Denard Robinson (14/25, 208 yard, 2TD, INT, 20 futás, 218 yard, 2TD), Devin Funchess (4 elkapás, 106 yard, TD)
Összefoglaló

18. (24) Florida Gators

Konferencia: SEC
Mérleg: 2-0
Eredmény: 20-17 @ Texas A&M
Hős: Mike Gillislee (14 futás, 83 yard, 2 TD)
Összefoglaló

19. (23) Louisville Cardinals

Konferencia: Big East
Mérleg: 2-0
Eredmény: 35-7 vs Missouri State (FCS)
Hősök:
Összefoglaló:

20. (22) Notre Dame Fighting Irish

Konferencia: független
Mérleg: 2-0
Eredmény: 20-17 vs Purdue
Hősök: Everett Golson (21/31, 289 yard, TD, futott TD), Tyler Eifert (4 elkapás, 98 yard), Theo Riddick (15 futás, 53 yard, 4 elkapás, 44 yard) + Bennett Jackson (2 INT), Stephon Tuitt (2 sack)
Összefoglaló

21. (25) Stanford Cardinal

Konferencia: Pac-12
Mérleg: 2-0
Eredmény: 50-13 vs Duke
Hősök: -
Összefoglaló

22. (ÚJ) UCLA Bruins

Konferencia: Pac-12
Mérleg: 2-0
Eredmény: 36-30 vs #16 Nebraska
Hősök: Brett Hundley (21/33, 305 yard, 4TD), Johnathan Franklin (26 futás, 217 yard, 3 elkapás, 59 yard, TD), Joseph Fauria (4 elkapás, 42 yard, 2 TD) + Datone Jones (2 sack)
Összefoglaló

23. (ÚJ) Tennessee Volunteers

Konferencia: SEC
Mérleg: 2-0
Eredmény: 51-13 vs Georgia State (FCS)
Hősök: Tyler Bray (18/20, 310 yard, 4TD), Rajion Neal (13 futás, 65 yard, 2TD), Justin Hunter (8 elkapás, 146 yard, 3TD)
Összefoglaló

24. (ÚJ) Arizona Wildcats

Konferencia: Pac-12
Mérleg: 2-0
Eredmény: 59-38 vs #18 Oklahoma State
Hősök: Matt Scott (28/41, 320 yard, 2 TD, futott TD), Ka'Deem Carey (26 futás, 126 yard, 3TD, 4 elkapás, 28 yard, TD), Austin Hill (5 elkapás, 124 yard), + Jared Tevis (2 INT)
Összefoglaló

25. (ÚJ) BYU Cougars

Konferencia: független
Mérleg: 2-0
Eredmény: 45-13 vs Weber State (FCS)
Hősök: Taysom Hill (6 futás, 27 yard, 2TD), Cody Hoffman (7 elkapás, 115 yard, TD)
Összefoglaló

távozók:

8. Arkansas Razorbacks

Konferencia: SEC
Mérleg: 1-1
Eredmény: 31-34 (OT) vs Louisiana-Monroe
Hős: Cobi Hamilton (6 elkapás, 99 yard, TD)
Összefoglaló:

13. Wisconsin Badgers

Konferencia: BigTen
Mérleg: 1-1
Eredmény: 7-10 @ Oregon State
Hősök: -
Összefoglaló

16. Nebraska Cornhuskers

Konferencia: BigTen
Mérleg: 1-1
Eredmény: 30-36 @ UCLA
Hősök: Taylor Martinez (17/31, 179 yard, INT, 13 futás, 112 yard, TD), Ameer Abdullah (16 futás, 119 yard, 2TD), Kenny Bell (6 elkapás, 108 yard)
Összefoglaló: fentebb

18. Oklahoma State Cowboys

Konferencia: Big XII
Mérleg: 1-1
Eredmény: 38-59 @ Arizona
Hősök: Wes Lunt (37/60, 436 yard, 4TD, 3 INT), Joseph Randle (23 futás, 123 yard, 8 elkapás, 70 yard), Tracy Moore (8 elkapás, 106 yard, 4 TD), Blake Jackson (6 elkapás, 105 yard)
Összefoglaló: fentebb

Az új forduló már lement, majd arról is lesz szó valahol, valamikor.

Playmakers - David Amerson

2012.07.26. 00:03 - Höri

Vannak olyan játékosok, akik bár a legjobbaknak számítanak a posztjukon, nem valószínű, hogy országos érdeklődéssel számolhatnak az előttünk álló szezonban, mivel csapatuk inkább középszerű, mint jó. David Amerson is ilyen, aki a NC State-ben megpróbál meglepetést okozni és ACC döntőbe kerülni, de az igazán nagy dolgok nem az ő meccseiken fognak történni.

Ennek ellenére mindenképpen érdekes minél több Wolfpack csatára benevezni, mert Amerson olyat nyújtott tavaly, amit nehéz szerencsének, vagy véletlennek nevezni: 13 interceptiont fogott 13 mérkőzés alatt. A Jim Thorpe-díjat viszont így se tudta hazavinni, nem ő lett a legjobb defensive back 2011-ben, de még van ideje ezen változtatni.

A 13 pick önmagáért beszél, nem nagyon kell méltatni Amerson ütemérzékét, helyezkedési képességét, vagy kezei finomságát. Ami nála emellé extraként jön, hogy fizikálisan a legtöbb WR-rel nem csak felveszi a versenyt, de felül is múlja őket. Remek felépítése, magassága, tömege alapján könnyen elképzelhető, hogy a profi világban free safety-ként néz majd rá jópár gárda, így érdemes figyelni, hogy 2012-ben hogyan megy majd neki a szerelés, mennyire megbízható a futás ellen. Egy gyengéje van, az pedig a sebesség, 4.6 körüli 40 yardot saccolnak neki, ami szintén a posztváltás egyik kulcskérdése lesz majd.

A még csak 20 éves cornerback már újoncként 9 meccsen kezdett a North Carolina State-ben, tavaly pedig végigrobotolta az évet, így nincs akadálya, hogy junior éve után otthagyja az iskolát, és profiként folytassa.

David Amerson

7740097[1]_1.jpegCsapat: North Carolina State
Poszt: CB

Kor: junior

Méret: 6'3", 194 lbs

Statisztikák tavaly: 44 szoló szerelés, 15 assziszt, 1.5 negatív yardos, 4 elütött passz, 13 interception, 1 fumble recovery

Kire figyeljek? Big East kiadás

2012.07.16. 21:04 - Höri


Kicsit sokáig tartott, míg minden BCS konferenciák leggyengébbike, az egyre nagyobb kelet is sorra került, és mivel elég kurtának éreztem a névsort, kicsit kitoldottam a 7-FA emberkékre is a látókört, de így a fair play jegyében a többi konf hasonszőrű manusait is kötelességemnek éreztem utolag beszerkeszteni. Jelzem, megtörtént! Nincs értelme további hosszú intrónak, a Big East konferencia nagy zajt csapva döglődik, mindenkit megkerestek, hogy csatlakozzon hozzájuk, kivéve talán a Hawai'i-t, de így is csak igen szűkösen sikerült a távozókat pótolni. Szerencsére idén még nincs nagy jövés-menés, a Temple visszatér, a WVU elment, ez a transzfer egymagában megmutatja az itteni trendeket. De legalább akárki lehet bajnok.

 

Pittsburgh Panthers

7920203[1].jpeg
Ray Graham RB, 3.
Devin Street, WR, 5.
Jarred Holley, FS, 5-6.
Chris Jacobson, OG, 5-6.

 

 

 

 Rutgers Scarlet Knights

loganryan.jpeg
Logan Ryan, CB, 2-3.
Khaseem Green, OLB, 3.

Duron Harmon, SS, 7-FA
Scott Vallone, DT, 7-FA

 

 

  Connecticut Huskies

3395766[1].jpeg
Sio Moore, OLB, 4.
Ryan Griffin, TE, 5.

Dwayne Gratz, CB, 7-FA

 

 

 

 Louisville Cardinals

6995510[1].jpeg
Hakeem Smith, SS, 4-5.
Mario Benavides, C, 5-6.

Adrian Bushell, CB, 7-FA

 

 

 

 Cincinnati Bearcats

7605700[1].jpeg
Dominique Battle, CB, 6-7.
Drew Frey, SS, 6-7.

 

 

 

 

 Syracuse Orange

xsmall_PughJustin_2011.jpg
Justin Pugh, OT, 3.

Ryan Nassib, QB, 7-FA
Marcus Sales, WR, 7-FA

 

 

 

 Temple Owls

headshot_2_Youboty_John_Temple_Football_H11.jpg

John Youboty, DE, 7-FA

 

 

 

 

 

South Florida Bulls

majd jövőre

Kire figyeljek? Big XII kiadás

2012.07.09. 00:22 - Höri


Megy a rendezkedés a nagy tizenketteknél is, akik a tavalyihoz hasonlóan tizen vannak, de a felállás nagyban megváltozott. A SEC-be transzportáló Missouri-Texas A&M duó helyére sikerült beszervezni a Big East címvédő West Virginiát, és az utóbbi évek legmegbízhatóbb texasi gárdáját, a TCU-t. Utóbbiak most megtapasztalhatják végre a BCS NCS világot, és nyilvánvaló, hogy ők, és a WVU sem pofozógépnek érkeznek. Holgorsenéktől bármi kitelik, még akár be is előzhetik a két vörös folyós riválist, akik nyilván bajnokok akarnak lenni minden körülmények között, de most aztán kiváltképp, hogy Weeden és Blackmon már nem tolja az OSU szekerét. 2011 meglepetéscsapatai közül a Baylor valószínűtlen, hogy A Harmadik Robert Griffin trónra emelése után is faktor maradjon, a Kansas State viszont szinte teljesen együtt maradt, így Collin Kleinék ellen megint rohadt nehéz dolga lesz mindenkinek. Lássuk ki az a sok izgalmas prospect, aki részt vesz a táncban.

 

Oklahoma Sooners

6843253[1].jpeg
Landry Jones, QB, 1-2.
Tony Jefferson, FS, 2-3.
Trey Millard, FB, 3.
Kenny Stills, WR, 3.
Demontre Hurst, CB, 3.
Javon Harris, FS, 7-FA
Jamarkus McFarland, DT, 7-FA
Ben Habern, C, 7-FA
Tress Way, P, 7-FA

 

 Texas Longhorns

5568147[1].jpeg
Jackson Jeffcoat, DE, 1.
Alex Okafor, DE, 1.
Kenny Vaccaro, SS, 2.
Carrington Byndom, CB, 2.
Marquise Goodwin, WR, 5-6.

 

 

Oklahoma State Cowboys

randle.jpg
Joseph Randle, RB, 2-3.
Broderick Brown, CB, 4-5.
Tracy Moore, WR, 5-6.
Quinn Sharp, P, 5-6.
Lane Taylor, OG, 6.

 

 

TCU Horned Frogs

6951635[1].jpeg
Casey Pachall, QB, 2.
Josh Boyce, WR, 2.
Blaize Foltz, OG, 4.
Skye Dawson, WR, 6.

 

 

 

 West Virginia Mountaineers

smith-geno[1].jpg
Geno Smith, QB, 2.
Tavon Austin, WR, 2-3.
Joe Madsen, C, 7-FA
Tyler Bitancurt, K, 7-FA
Terence Gavin, OLB, 7-FA
Josh Francis, OLB, 7-FA

 

 

 Kansas State Wildcats

5593343[1].jpeg
Arthur Brown, ILB, 2.
Nigel Malone, CB, 4-5.
Manase Foketi, OT, 6-7.
Braden Wilson, FB, 7-FA
Collin Klein, QB, 7-FA

 

 

 Baylor Bears

6819040[1].jpeg
Terrence Williams, WR, 1-2.
Cyril Richardson, OT, 2.
Ivory Wade, C, 7-FA

 

 

 

 Iowa State Cyclones

knott.jpg
Jake Knott, OLB, 5.
AJ Klein, ILB, 7.

 

 

 

 

 Kansas Jayhawks

6624615[1].jpeg
Tanner Hawkinson, OT, 5-6.
Toben Oporum, OLB, 7-FA

 

 

 

 

  Texas Tech Red Raiders
6725848[1].jpeg

Seth Doege, QB, 7-FA
LaAdrian Waddle, OT, 7-FA

Kire figyeljek? ACC kiadás

2012.07.05. 01:52 - Höri


Azt már tudjuk egy ideje, hogy Chapel Hillben a tarhálók nem focicsapatot, hanem utánpótlás akadémiát működtetnek, így a hosszú távú sikertelenség sem zavarja meg a UNC-t abban, hogy minden évben egy halom játékost adjon az NFL-nek. A bajnoki címre persze most sem ők, hanem a Clemson és Virginia Tech az esélyes, esetleg a Florida State közbeléphet, ha a zseniális (passz)védelem mellé felnő végre az offense, de ezt is már túl rég óta várjuk ahhoz, hogy pont most kezdjünk benne hinni. Külön figyelmet érdemel majd David Amerson, aki több interceptiont jegyez, mint ahány meccset játszik, jelen állás szerint az NCAA legtöbbre tartott corneréről van szó.

 

North Carolina Tar Heels

6705324[1].jpeg
Jonathan Cooper, OG, 1-2.
Kevin Reddick, ILB, 2.
Sylvester Williams, DT, 2.
Giovani Bernard, RB, 2-3.
James Hurst, OT, 3.
Erik Highsmith, WR, 5-6.
Travis Bond, OG, 6-7.
Devon Ramsay, FB, 7.
Brennan Williams, OT, 7-FA

Florida State Seminoles

6722095[1].jpeg

Xavier Rhodes, CB, 1.
Brandon Jenkins, DE, 1-2.
Björn Werner, DE, 2.
EJ Manuel, QB, 2-3.
Greg Reid, CB, 4-5.
Dustin Hopkins, K, 6.
Everette Dawkins, DT, 6-7.

Miami Hurricanes

7845077[1].jpeg
Ray Ray Armstrong, SS, 2.
Seantrel Henderson, OT, 4.
Vaughn Telemaque, FS, 4-5.
Brandon McGee, CB, 4-5.
Ramon Buchanan, OLB, 7.

 

 

 

Virginia Tech Hokies

thomas_logan.png
Logan Thomas, QB, 1.
James Gayle, DE, 3.
Bruce Taylor, ILB, 3-4.
Kyle Fuller, CB, 4.

 

 

 


North Carolina State Wolfpack

7740097[1].jpeg
David Amerson, CB, 1.
Mike Glennon, QB, 3-4.
Brandan Bishop, FS, 6-7.
RJ Mattes, OT, 6-7.

 

 

 

Clemson Tigers

ellington_andre_head.jpg

Andre Ellington, RB, 2-3.
Malliciah Goodman, DE, 3-4.
Dalton Freeman, C, 3-4.
Rashard Hall, FS, 7-FA

 

 

 

Georgia Tech Yellow Jackets

7830973[1].jpeg
Omoregie Uzzi, OG, 3-4.
Rod Sweeting, CB, 3-4.
Jeremiah Attachou, OLB, 3-4.
Izaan Cross, DE, 7-FA

 

 

 

 

Maryland Terrapins

maryland-tate[1].jpg
Kenny Tate, OLB, 3.
Joe Vallano, DT, 3-4.
Demetrius Hartsfield, OLB, 6-7.
Devonte Campbell, FB, 7-FA

 

 

 

 Virginia Cavaliers

aboushi.JPG
Oday Aboushi, OT, 2.
Colter Phillips, TE, 6-7.
Steve Geer, ILB, 7-FA

 

 

 

 

 Boston College Eagles

6724469[1].jpeg
Kaleb Ramsey, DT, 6.
Chris Pantale, TE, 7-FA

 

 

 

 

 Duke Blue Devils

vernon.jpg

Conner Vernon, WR, 5-6.
Sean Renfree, QB, 6.

 

 

 

 

 Wake Forest Demon Deacons
7695875[1].jpeg

Kenny Okoro, CB, 7-FA

Kire figyeljek? Pac-12 kiadás

2012.06.30. 00:11 - Höri

Eljött a trójaiak ereje, még az is lehet, hogy dominálni fogják 2013 első körét. Gondolom nem is ez szúr szemet, hanem, hogy az Oregon nincs a nyakukon/előttük. Biztos azért mert fiatal a csapat, meg ugye a rendszer a lényeg arrafelé, ezt Darron Thomas körberöhögése is ékesen példázza. A UCLA a recruittal nem áll rosszul, így játékosai mindig vannak, jó csapat sosincs, tán majd az új edző csodát tesz. A Stanford visszaesése borítékolható Luckék nélkül, persze rosszak nem lesznek, de bajnokok se. Lotulelei egymagában elég ösztönző erő lehet a Utah meccsek bepróbálására, sok helyen top5-ös tehetségként tartják számon az országban. Emlékeztető.

 

USC Trojans

3E37589E-C29A-EE7A-E34DF10E79E728A1.jpg
Matt Barkley, QB, 1.
Robert Woods, WR, 1.
TJ McDonald, FS, 1.
Wes Horton, DE, 1-2.
Khaled Holmes, C, 1-2.
Nickell Robey, CB, 2-3.
Devon Kennard, DE, 6.

 

UCLA Bruins

5024594[1].jpeg
Joseph Fauria, TE, 2.
Cassius Marsh, DT, 2.
Datone Jones, DE, 3-4.
Patrick Larimore, ILB, 5.
Jonathan Franklin, RB, 6.
Aaron Hester, CB, 6-7.
Sheldon Price, CB, 7-FA
Jeff Locke, P, 7-FA 

 

Oregon Ducks

WQCDHFWTKAYZBKV.20110809184021.jpg


Dion Jordan, DE, 2-3.
Josh Boyett, FS, 4.
Kenjon Barner, RB, 5.
Jackson Rice, P, 6-7.
Carson York, OG, 7-FA

 

 

 Stanford Cardinal

5525909[1].jpeg


Shayne Skov, ILB, 1-2.
Chase Thomas, OLB, 2-3.
Zach Ertz, TE, 4-5.

 

 

 

Washington State Cougars

6920583[1].jpeg


Marquess Wilson, WR, 1-2.
Travis Long, DE, 4.
Jeff Tuel, QB, 5.

 

 

 

Arizona Wildcats

6797024[1].jpeg


Dan Buckner, WR, 2-3.
Matt Scott, QB, 4.
Brian Wagner, ILB, 7. (visszavonul?)

 

 

 

California Golden Bears

6808915[1].jpeg

Keenan Allen, WR, 1.
Aaron Tipoti, DT, 3-4.
Matt Summers-Gavin, OT, 6.
Isi Sofele, RB, 7-FA 

 

 

 


Oregon State Beavers

6873485[1].jpeg


Jordan Poyer, CB, 2-3. (valszeg eltiltják mert verekedett egy night clubban)
Markus Wheaton, WR, 5-6.

 

 

 

Utah Utes

6490013[1].jpeg

Star Lotulelei, DT, 1.
Dave Kruger, DT, 7-FA 

 

 

 

 


Washington Huskies

3441834[1].jpeg

Desmond Trufant, CB, 3-4.

 

 

 

 

 

Colorado Buffaloes

pericak.jpg

Will Pericak, DE, 7-FA

 

 

 

 

 

 

Arizona State Sun Devils

TBD

Kire figyeljek? Big Ten kiadás

2012.06.25. 03:54 - Höri


Folytatódik a felzárkóztatás a túlértékelt csapatok szuperkonferenciájával, akik sose tudnak olyan jól focizni/küzdeni/drukkolni, mint a déli testvérek, de 2012-ben is valószínűleg halomra verik egymást öten-hatan az első helyért, az meg mindig izgalmas. Nézzük, hogy kik lehetnek ebben főszereplők.

 

Ohio State Buckeyes

6804980[1].jpeg
Johnathon Hankins, DT, 1.
John Simon, DE, 1-2.
Jake Stoneburner, TE, 3.
CJ Barnett, FS, 3-4.
Zach Boren, FB, 4-5.
Travis Howard, CB, 5.
Nathan Williams, OLB, 5-6.
Etienne Sabino, OLB, 6-7.
Storm Klein, OLB, 7-FA
Orhian Johnson, SS, 7-FA
Reid Fragel, OT, 7-FA
Nebraska Cornhuskers

cameron_meredith-128x160.jpg
Cameron Meredith, DE, 4-5.
Baker Steinkuhler, DT, 4-5.
Sean Fisher, OLB, 6.
Will Compton, ILB, 6-7.
Rex Burkhead, RB, 6-7.
Brett Maher, K, 6-7.
Ben Cotton, TE, 6-7.
Kyler Reed, TE, 7.
Rex Burkhead, RB, 7-FA

 

Michigan Wolverines

LTLewan_thumb_thumb[1].jpg

Taylor Lewan, OT, 1.
Craig Roh, DE, 2-3.
Denard Robinson, QB/WR, 3-4.
Roy Roundtree, WR, 4.
Fitzgerald Toussaint, RB, 4-5.
Kenny Demens, ILB, 5-6.
JT Floyd, CB, 6.
Jordan Kovacs, SS, 7-FA

 


Wisconsin Badgers

6948554[1].jpeg
Ricky Wagner, OT, 1-2.
Travis Frederick, OG, 1-2.
Montee Ball, RB, 2.
Mike Taylor, OLB, 4-5.
Devin Smith, CB, 5-6.
David Gilbert, DE, 6-7.
Marcus Cromartie, CB, 7.



Michigan State Spartans

6778241[1].jpeg

William Gholston, DE, 1.
Johnny Adams, CB, 2.
Le'Veon Bell, RB, 5.
Anthony Rashad White, DT, 5-6.
Dion Sims, TE, 6.
Mitchell White, CB, 6-7.
Chris McDonald, OG, 7.
Fou Fonoti, OT, 7-FA
Dan Conroy, K, 7-FA

 

Illinois Fighting Illini

michael-buchanan-sept72010[1].jpeg

Michael Buchanan, DE, 1-2.
Jonathan Brown, OLB, 2-3.
Akeem Spence, DT, 3.
Graham Pocic, C, 3-4.
Terry Hawthorne, CB, 4-5.

 


Penn State Nittany Lions

5630188[1].jpeg
Gerald Hodges, OLB, 2.
Jordan Hill, DT, 3.
Michael Mauti, ILB, 4-5.
Pete Massaro, DE, 6-7.
Silas Redd, RB, 7-FA

 

 

Iowa Hawkeyes

hyde[1].jpg
Micah Hyde, CB, 2.
Keenan Davis, WR, 3-4.
James Ferentz, C, 4.
James Vandenberg, QB, 5-6.

 

 

 

Purdue Boilermakers

6831257[1].jpeg
Kawann Short, DE, 1-2.
Dwayne Beckford, ILB, 7-FA

 

 

 

 

 

Minnesota Golden Gophers

6777424[1].jpeg

Marqueis Gray, QB, 7-FA 

 

 

 

 

 

 

Indiana Hoosiers, Northwestern Wildcats

default_large[1].png

 

 

Majd kitapasztaljuk.

Kire figyeljek? SEC kiadás

2012.06.23. 02:37 - Höri

Új rovat.

Régóta ülök már az összegereblyézett anyagon, de nehezen tudtam csak eldönteni, hogy milyen sorrendben/formában rakjam ki. Illetve túl sok időm nem is volt buzgálkodni, ennek tudható be az eheti lepusztult állapot, és a jövő hét se lesz különb. Utána viszont szabadidő robbanás várható. Hellyeah.

Sok fantázia nem kell a tartalom kitalálásához. Állandó kérdés a meccsek/játéknapok előtt, hogy adott csapatok milyen és hány NFL prospecttel állnak ki, ezeknek felsorolása pedig extra nézőket hozhat a konyhára. Két éve ki is gyűjtöttem hasonlóképpen a névsorokat, tavaly nem, kicsit bántam is, de nem találtam megfelelő forrást és hamar elment a kedvem.

Most viszont minden jóra fordult, maga az ötlet akkor fogalmazódott meg bennem, mikor láttam, hogy Tony Pauline, az SI veterán szakértője is csinál hasonlót a Draftinsiderre, mezszámmal, mérettel, kommenttel egybevetve. Akár le is fordíthattam volna azt, de egyrészt eléggé sablonos szövegek vannak, másrészt, akit ilyen mélységig érdekel a dolog, úgy is érti.

Szóval maradt a bevált CBS rangsor, aztán abból kiszedtem kiket hova saccolnak. Szerencsére van benne sok underclassman is, de másodéves nincs, érthető okból.

A SEC-cel kezdem, mert ez a legbőségesebb, innen jön a 4 legtöbb prospecttel felálló csapat (Florida WTF).

Nézzük a felhozatalt:

LSU Tigers

Barkevious%20Mingo[1].jpg
                                                     .

 

 

 

 

Barkevious Mingo, OLB, 1.
Sam Montgomery, DE, 1.
Eric Reid, FS, 1.
Chris Faulk, OT, 1.
Bennie Logan, DT, 1-2.
Tyrann Mathieu, CB, 1-2.
Zach Mettenberger, QB, 1-2. :D
Brad Wing, P, 2-3.
Alex Hurst, OT, 2-3.
Spencer Ware, RB, 4.
Josh Downs, DT, 4.
Russell Shepard, WR, 6.
Lavar Edwards, DE, 5-6.
Chancey Aghayere, DE, 7-FA


Alabama Crimson Tide

barrettjones.jpg
                                                       .

 

 

 

 


Barrett Jones, OG, 1.
DJ Fluker, OT, 1.
Jesse Williams, DT, 1-2.
Dee Miliner, CB, 1-2.
Chance Warmack, OG, 2.
Robert Lester, FS, 2.
Eddie Lacy, RB, 2.
Nico Johnson, ILB, 2.
CJ Mosley, OLB, 2-3.
Michael Williams, TE, 3-4.
Damion Square, DE, 4-5.
Quinton Dial, DE, 7-FA


Florida Gators

254_1.jpg
                                                                      .

 

 

 

 


Sharrif Floyd, DT, 2-3.
Jelani Jenkins, OLB, 3.
Matt Elam, SS, 3-4.
Jordan Reed, TE, 4.
Dominique Easley, DT, 4-5.
Trey Burton, FB, 5.
Xavier Nixon, OT, 5.
Caleb Sturgis, K, 6-7.
Andre Debose, WR, 6-7.
Jeremy Brown, CB, 7.
Jonathan Bostic, ILB, 7.
Josh Evans, FS, 7-FA

Georgia Bulldogs

jarvisJonesthumb[1].jpeg
                                                            .

 

 

 

 


Jarvis Jones, OLB, 1.
Aaron Murray, QB, 1-2.
Johnathan Jenkins, DT, 1-2.
Tavarres King, WR, 3.
Bacarri Rambo, FS, 3.
Branden Smith, CB, 3.
Cornelius Washington, OLB, 5.
Christian Robinson, ILB, 6.
Richard Samuel, FB, 7-FA

Texas A&M Aggies

5589191[1].jpeg
                                                                   .

 

 

 

 


Luke Joeckel, OT, 1.
Jake Matthews, OT, 1.
Sean Porter, OLB, 1.
Ryan Swope, WR, 2-3.
Christine Michael, RB, 3-4.
Dustin Harris, CB, 6.
Uzoma Nwachukwu, WR, 7-FA
Patrick Lewis, OG, 7-FA

 

Arkansas Razorbacks

tyler-wilson-mugjpg-db0f2869f9621f94.jpg
                                                               .

 

 

 

 


Tyler Wilson, QB, 1.
Knile Davis, RB, 2.
Cobi Hamilton, WR, 2.
Alvin Bailey, OG, 3.
Alonzo Highsmith, OLB, 3-4.
Chris Gagg, TE, 6-7.

 

Tennessee Volunteers

6865862[1].jpeg
                                                          .

 

 

 

 


Justin Hunter, WR, 1.
Tyler Bray, QB, 1.
Da'Rick Rogers, WR, 2.
Dallas Thomas, OT, 4-5.
Prentiss Wagner, SS, 6.

 

Missouri Tigers

6799869[1].jpeg
                                               .

 

 

 

 


Sheldon Richardson, DT, 3.
Zaviar Gooden, OLB, 3-4.
Brad Madison, DE, 5-6.
TJ Moe, WR, 7.

 

Auburn Tigers

5564925[1].jpeg
                                                          .

 

 

 

 


Corey Lemonier, DE, 2-3.
Emory Blake, WR, 3-4.
Phillip Lutzenkirchen, TE, 3-4.
Onterio McCalebb, RB, 7-FA
T'Sharvan Bell, CB, 7-FA


South Carolina Gamecocks

scar-head-shot-marcus-lattimore-105x145[1].jpg
                                       .

 

 

 

 


Marcus Lattimore, RB, 1.
Devin Taylor, DE, 2.
DeVonte Holloman, SS, 5-6.
TJ Johnson, C, 7.
DJ Swearinger, FS, 7-FA

 

Mississippi State Bulldogs

Jonathan%20Banks[1].jpg
                                                       .

 

 

 

 



Johnathan Banks, CB, 1.
Gabe Jackson, OG, 5-6.
Chad Bumphis, WR, 7-FA
Josh Boyd, DT, 7-FA

 

Kentucky Wildcats

5583473[1].jpeg
.

 

 

 

 


Larry Warford, OG, 2-3.

 

Vanderbilt Commodores

6821540[1].jpeg
                                   .

 

 

 

 


Trey Wilson, CB, 6-7.
Jordan Rodgers, QB, 7-FA

 

Ole Miss Rebels

Ole+Miss+150x150[1].jpg

                                             .

 

 

 

 

 

majd kiderül

Draftelemzés - 4.

2012.06.18. 19:31 - Höri

Véget ért a móka, már csak jó 2 hónap és indul a szezon.

640[1].jpg

Flashback - 2011 Bowl MVP

2012.06.13. 02:41 - Höri

Nem nyálazom át mind a 35 meccsnek a statisztikáit, mert szükségtelen. Az elmúlt idény legdominánsabb 2016278859[1].jpgegyéni játékosa a bowlok során a washingtoni Keith Price volt.

A San Antonioban lezajlott mérkőzésen a Baylor 67-56 arányban győzte le a szánhúzó kutyákat, számos rekord meg is dőlt, a pontzuhatagból Price 7 touchdownnal vette ki a részét. A szezont a 13. legjobb QB ratinggel, és a 7. legtöbb TD passzal záró irányítónak nem volt az alapszakaszban erőssége a futás, itt viszont 5 kísérletből 39 yard, és ami a fő, 3 touchdown volt a mérlege. Passzai közül 23 sikerült 37 kísérletből, ami nem nagy cucc, de 438 yardja és 4 touchdownja annál inkább. A reguláris szakaszban nem sok szó esett a Jake Locker-utódról, ősztől már biztosan másképp lesz, hiszen az egyik legszórakoztatóbb csapat lesz a Washington. Persze egy gyenge védelem elleni gálázástól nem lesz senki klasszis, de Keith Price olyan erényeket csillogtatott és olyan ütemben fejlődött egész évben, hogy tagadhatatlanul meg van benne a potenciál, hogy további űrstatisztikákat tegyen le az asztalra. Még 2 éve van rá.

Az egészen biztos, hogy nem lesz bajnok a Huskies-zal, arra viszont jó esély van, hogy ők legyenek 2012 baylora. Azt pedig tudjuk, hogy ez Robert Griffinnek mit ért.

A profi jövőt nála egyelőre nincs értelme boncolgatni.

Keith Price
2713162[1].jpeg

Csapat: Washington

Poszt: QB

Kor: junior

Méret: 6'1", 215

Statisztikák tavaly: 242/362 jó passz, 66.9%, 3063 yard, 33 touchdown, 11 interception



süti beállítások módosítása